Szolgáltatásaink

Az önálló gazdálkodásból adódó lehetőségeket, az állomány és a szakma igényének figyelembevételével, a törvényes keretek betartásával, a tűzoltóság érdekeinek szem előtt tartásával igyekszünk hasznosítani. Gépjárműveink és szakfelszereléseink életkora tovább emelkedett, az igénybevételek hatására egyre nagyobb ezek elhasználódottsági foka, és ebből következően évről-évre nagyobb költségráfordítással tudjuk a mindenkori bevethetőséget biztosítani. Nagy értékű technikai eszközeink cseréjét a továbbiakban is csak pályázatok útján tudjuk megvalósítani, melyekhez jelentős összegű önrészt kell biztosítani.

Esztergom Város Önkormányzatának igen pozitív hozzáállása nagy segítséget jelent a parancsnokság számára, de fontos feladatnak tekintjük, hogy további lehetséges, és mindenekelőtt törvényes bevételi lehetőségekhez juthassunk.

Szolgáltatási körünket ennek megfelelően építettük ki.

 

vissza a lap tetejére
Adatvédelem